Hun Eng
Logo

DESCEND Jegyvásárlás »

2016. február 15. 19:00 Trafó Stúdió

"Az előadásban egy duettet, illetve további momentumokat mutatunk be arról, hogy hol tartunk most, és hogy merre haladunk. A teremben teljes az alkotói szabadság, mindenki olyan ötletet hoz, amilyet csak akar, így sokat kísérletezünk azzal, hogy hogyan jelenítsük meg ezeket a mi mozgásformánkon és elképzeléseinken keresztül. " - Nagy Emese


"Amikor együtt dolgozunk, minden más megszűnik, teljesen eggyé tudunk válni a pillanattal." - Varga Kinga

FACEBOOK

Why not?

Charles Bukowski egyik idézete indította el kreációnkat, így bízva ösztöneinkben, egymásban, és hogy ezáltal egy őszinte és nyitott darabot tudunk létrehozni. Inspirációként szolgált barátságunk is. Az, ahogy találkoztunk, ahogy megismertük egymást, ahogy azóta is viszonyulunk egymáshoz. Amíg élünk, olyan embert keresünk, akivel kölcsönösen megszűnik a csend-ez a gondolat pezseg végig duettünkön is.

G.A.M.E.

Azoknak ajánljuk előadásunkat, akikben van elég erő és bátorság a repüléshez, ahhoz tehát, hogy velünk repüljenek, a széllel szembe is akár, a szabadság – a lebegés – megszállottai. Akik gyávák, kishitűek, a biztonságot mindenek elé helyezik, a konvenciókhoz kritikátlanul ragaszkodnak, nem érhetik ugyanis azt a mámort, vad szenvedélyt, fergeteges energiát, mely táncainkat, táncosainkat jellemzi majd. Csakis az önfeledtég tapasztalatában, az élet feltétel-nélküli szeretetében történhet velünk igazi csoda, nyílhat meg számunkra mélység és magasság, pillanthatunk így a bennünk rejlő világosságra, sötétségre. Ez az a gondolat, melynek érzékletessé tételével próbálkozunk, s követel tőlünk hiánytalan jelenlétet, nézőinktől pedig abszolút nyitottságot.

Kóma

A Közép Európa Táncszínház 2014-es Ifjú Koreográfusok Fórumának nyertes pályázata.
Koreográfus: Varga Kinga

Present-Project

Első felvonás: Félálomban

Az álom és az ébrenlét határán, az éberálom illékony képei között nehéz tájékozódni. Nincs ott sem térkép, sem iránytű, mely segíthetne minket az eligazodásban. Ami szabad az egyben kényszerű is, az előre és a hátra megkülönböztethetetlen, magasság és mélység egyazon hullám amplitúdói: apály és dagály. Minden mozgás átmenet: kezdet és vég energiái egymásba folynak. Álmodunk szerelmet is, s egyszerre csak benne találjuk magunkat: felébredünk. Azt álmodjuk, hogy felébredük, vagy csak hisszük, hogy álmodunk: ki tudná ezt eldönteni?

Második felvonás: After Party

A felvonás a konvencióknak való megfelelés magányos és közösségi történéseinek törésvonalát tematizálja, az illuzórikus komfort-érzet és a magunkra maradás mindenki számára ismert konfliktusát. A fiatalokat érintő aktuális kérdésekre, gondokra, elképzelésekre reflektál, mindezt könnyed, játékos formában, humorral, táncszínházi leleménnyel prezentálva.